Szavak nélkül. Felkértél, és én igent mondtam.

Táncoltunk érzésekkel, érintéssel, pillantásokkal. Már előre tudtam, hogy vallomást készülsz tenni. Kitartóan álltad a tekintetemet, ezért örökké hálás leszek neked. Lassan pörgettél meg, derekamat simítva, aztán vadul magadhoz húztál, a szemeiddel majd felfaltál, ajkaiddal nyakamba csókoltál.

Hirtelen térdre ereszkedtél, s csípőmet markolva finom hullámokban vezetted testem vonalát. Szeretsz, mindig is szerettél és akkor is szerettél, ezt jól tudom, de titkokat halmoztál, rengeteget, már jó hosszú ideje.

Most a bocsánatomért esdekelsz. Nem vártam el, hogy így tégy, tudtam, hogy néhanapján mást is forrón ölelsz, de hagytam, hogy őszintén megéld, és türelmesen vártam az igazság percét.

Arcodat simítom, kezeimmel jelzem, hogy ideje felállnod. Biztonságos a légkör közöttünk, minden figyelmemet rád szentelem.

Most te perdülsz körülöttem egyet, kimutatod, hogy örülsz nekem, illatfelhődben érzem a másikat is, és hidd el, hogy ez rendben van nekem. Elképzelem az érintéseit testeden, még ujjbegyeinek hűlt helyét is magadon viseled, és hidd el, hogy ez is rendben van nekem. Apró karmolásnyomokat látok vállaidon, kérlek, ne takard el, hidd el, hogy ezek is elférnek az enyéim mellett. Ajkadra téved tekintetem, s te hagyod, hogy alaposan körbekémleljem. Most már látom, hogy heves csókjaitoktól néhol véresen felszakadt az a csábító bőrfelület. Lehet, hogy most kicsit fájdogál, de begyógyíthatom neked, hogy aztán újra felkínáld neki kéjesen.

Most én karollak át hátulról erősen. Tudd, hogy mindig itt leszek neked. De most lökj el kérlek pár lépésre magadtól, hogy egyedül is ragyoghassak – spárgát nyújtva kecsesen – addig, míg te a másik boldogságod örömeit éled meg teljesen. Aztán ne túl sokáig váratva, keresd meg újra törékeny kezem és húzz vissza magadhoz, hogy mellkasodra hajthassam könnyű fejem.